Életünk során egy csomó képességre vágyunk. Gyermekként szeretnénk megtanulni biciklizni, később jók lenni matekból. Aztán idővel rájövünk, hogy az értelmi intelligencia (IQ) mellett fontos az is, hogy megtaláljuk helyünket a közösségekben, ehhez pedig fel kell ismernünk mások hangulatait, érzéseit. Erre szolgál a szociális vagy társas intelligencia, amely befolyásolja például, hogy mennyire leszünk sikeresek a munkahelyünkön, vagy mennyire tudunk kiteljesedni a szerelemben. A titok: tanuljunk meg figyelni másokra!
Kötődésre születtünk – ezt idáig is tudtuk, és ezt igazolják az új neurobiológiai eredmények is. Szociális környezetünk ugyanis hatással van agysejtjeink biológiájára is, boldog, építő kapcsolataink éppúgy, mint a bosszantó és lehangoló ismeretségek. Sőt a kutatók állítják, a kielégítő érzelmi viszonyoknak immunerősítő hatásuk van. Megmutatjuk hát, hogy fejlesztheted szociális intelligenciád.
Ápold a kapcsolataidat!
A találkozások és a rövid beszélgetések mindig hordozhatnak meglepetéseket! Ha folyton elrohansz mások mellett, mikor fogsz barátságokat kialakítani? Gondold át, kik azok, akikkel nap mint nap találkozol, de még soha egy szót sem váltottál velük. Mindenki megérdemli az óvatos érdeklődést. És még sokkal több is lehet a felszínes ismeretségből!
Ismerd ki az erőviszonyokat!
Te hogyan találod fel magad ismeretlen, de összetartó csapatba csöppenve? Már az őskorban is segítette a túlélést a szociális struktúrához és az íratlan szabályokhoz való alkalmazkodás képessége! Az új környezetben nem árt, ha érzékenyre van hangolva emberközi radarod. Figyeld meg kit milyen viselkedés jellemez, ki milyen szinten helyezkedik el a láthatatlan hierarchiában! Tartsd a már megszerzett „pozíciókat”! Ha elfogadod a szabályokat, könnyebben veszed az akadályokat!
Figyelj és segíts!
Bármilyen furán hangzik, a segítókészség sok esetben nem más, mint színtiszta egoizmus, hiszen kutatások sora támasztja alá, hogy a segítő számára is felemelő érzés, ha tehet másokért. A felmérések eredményei azt is sejtetik, hogy a jó példák motiválóak. De már egy barátságos közeledés is valóságos lavinát indíthat el, csak az első lépést kell megtenni! Hogy ez miért olyan nehéz? Mert időre és figyelemre van szükségünk ahhoz, hogy észrevegyük, hol segíthetünk. Ám a folytonos rohanásban erre szinte soha nem marad energia.
Próbáld kifürkészni, milyen hangulatban vannak a környezetedben lévők! Ha megtanulsz jól figyelni, észre fogod venni, hol van szükség rád! Néha pár jó szó vagy a türelmes hallgatás is elegendő.
Ismered a holdudvarhatást?
A holdudvarhatás egy nagyon erős benyomás rólad, annyit tesz, hogy egyetlen kiemelkedő tulajdonságod alapján ítélik meg a személyiségedet. Például ha az első három alkalommal elkésel valahonnan, nehéz lesz magadról levakarni a „folyton késő” jelzőt. Ez az egy tulajdonságod túlragyogja, és egyben beárnyékolja az összes többit. A veszélye pedig az, hogy nem is fogják tovább kutatni a többi (és valódi) tulajdonságaidat.
Légy kedves!
Ugye ismered a mondást: két ember között a legrövidebb út egy mosoly. Az érzelmek ugyanúgy terjednek, mint egy makacs nátha, hiszen az agyunk arra vágyódik, hogy másokra hangolódjon. A rossz irodai hangilat, a kiállhatatlan szomszéd, a folyton panaszkodó barátnő mind-mind hatással vannak ránk. Öröm találkozni egy olyan emberrel, akinek mindig van egy kedves szava hozzánk, akire nem ül ki a világfájdalom. Az ilyen emberek javítják környezetünk atmoszféráját. Nos, ezt hívják szociálisan intelligens viselkedésnek!
Nem is hinnéd, hogy milyen hálásak lesznek azok, akiket megnevettetsz egy pocsék napon. Idézz fel egy kellemetlen sztorit, ami utólag inkább viccesen kínos volt. Hívd segítségül – a mosolyod mellé – a humorodat!
Láss a színfalak mögé!
Általában részvéttel szemléled a rossz frizurákat, az ódivatú öltözéket? Hajlamos vagy a külsőségeknél leragadni, és így el sem jutsz azokig az értékekig, amelyek első pillantásra aligha tárulhatnak fel előtted? Pedig sokkal többet számít, milyen érzéseket indukál benned a másik.
Figyeld meg, mikor teszi fel a beszélgetőtársad az első érdeklődő kérdést, amelyben a „te” szócska is szerepel! Nyilván te is szívesebben veszed fel azokkal a kapcsolatot, akik, bár legyenek kevésbé vonzóak, közvetlenebbek, érdeklődőbbek és humorosabbak, mint megközelíthetetlennek tűnő társaik.
Tanulj megbocsátani!
Egy sértő megjegyzés, egy elfelejtett születésnap, és máris elnehezül a szíved? Ne feledd, hogy a haragtól te magad jobban szenvedsz! Amerikai kutatók szerint ha képtelenek vagyunk a megbocsátásra, annak egészségünk látja kárát. Aki megbocsát, máris valami jót cselekszik, ráadásul a nehezteléstől való elszakadás csökkenti a stresszhormonszintet és a vérnyomást is.
Ideje átgondolnod, milyen sérelmeket rejtegetsz a lelkedben, amelyeket eddig nem tudtál elengedni! A valódi felülemelkedés akkor kezdődik el, amikor eldöntöd, hogy nem rágódsz tovább, nem panaszkodsz másoknak, és nem forralsz bosszút. Amit történt, megtörtént, de megszabadulhatsz egy érzéstől, amellyel feleslegesen kínzod magad!